BLOG

BALATONALMÁDI AIRFREE-VEL IS TESZ AZ EGÉSZSÉGES ÓVODÁÉRT

SzT
2020.10.07 10:18
BALATONALMÁDI AIRFREE-VEL IS TESZ AZ EGÉSZSÉGES ÓVODÁÉRT

Balatonalmádi polgárai kezdeményeztek, a város önkormányzata pedig cselekedett. Ennek köszönhetően a Magocskák Óvódában már Airfree professzionális légfertőtlenítők segítenek megóvni a gyermekek és gondozók egészségét.

Miért épp az óvoda?

Az óvodákban a gyermekek többnyire nem viselnek maszkot, miközben napjuk nagy részét zárt térben töltik. Ezzel könnyen áthadhatják egymásnak az esetleges fertőzéseket ami már önmagában sem jó hír. Ám ha hozzá tesszük, hogy a fiatalok és gyermekek gyakran képesek akár tünetmentesen, vagy minimális tünetekkel átvészelni és leküzdeni a fertőzést, miközben maguk fertőzőképesek lehetnek, akkor már láthatóvá válik, mért érdemes törődni a közös terek légtisztításával. Ezzel ugyanis nem csak a gyermekeket számára, de minden velük érintkező gondozó, szülő vagy nagyszülő számára is csökkenthetjük a fertőzés kockázatát. 

Miért épp az Airfree

Számos technológia áll rendelkezésre a levegő fertőtlenítésére, s ezek közül mindnek meg van a maga előnye és hátránya. Az Airfree amellett, hogy a rajta áthaladó levegőt 99,9% hatékonysággal sterilizálja, alkalmas a folyamatos üzemeltetésre és nem igényel szűrőcserét. Szemben a napjainkban egyre divatosabb ózonos fertőtlenítéssel, az Airfree TSS technológiája nem követeli meg a terem kiürítését, nem kell a használata után várni, hogy visszatérhessenek a gyermekek. 

A levegő fertőtlenítése értékes, de nem egyedüli eszközünk

Bármennyire is tiszta a levegő, a fertőzések megfékezése érdekében továbbra is fontos a rendszeres kézmosás, a felületek tisztán tartása és továbbra is érvényben vannak a maszkviselés szabályai.

A Balatonalmádiban felszerelt Airfree levegő fertőtlenítők történetéről érdemes elolvasni a veszpremkukac.hu hírét!